„Minden koncertemre úgy készülök, mintha az első vagy az utolsó lenne"
Bogányi Gergely
„Olyan nyitott operaházat szeretnék, ahol az előadások kérdéseket tesznek fel."
Kovalik Balázs
„Hagytuk, hogy dolgok felszínre kerüljenek és megszülessenek.”
Frenák Pál
„A Fidelio az iránytűm a zene rengetegében.”
Borbély Mihály
„Az adott kor, állapot, zene vagy a velem szemben álló emberek inspirálnak.”
Ladányi Andrea

25 éves a Bohém Ragtime Jazz Band

A Bohém Ragtime Jazz Band október 24-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ad jubileumi gálaestet. A koncert mellé ünnepi kiadvány is jár. A Fidelio Est különszám az együttes fennállásának 25. évfordulója alkalmából jelent meg.

„Ez a füzet tiszte szerint egy zenekar 25 évét mutatja be tömörítve. Ez persze nem lehetséges, csak szemelvényeket, hangulatokat adhatunk. Megmutathatjuk, mennyire vagyunk bohémok. […] Egyébként meg a fenét sem érdekli a 25. év. Szép, szép, ha egy zenekar negyedszázadon keresztül elkormányozza magát, de mi, kérem szépen, 75 évre tervezünk! Szóval még csak a harmadánál tartunk. Bagatell. […] (Ittzés Tamás)

Megjelent a novemberi Fidelio Est!

Benne:

  • Oltai Kata kurátor beharangozója Martin Munkácsi eddigi legátfogóbb retrospektív kiállításáról
  • Elek Ányos, Simon Kornél és Bódy Gergely könyvajánlója
  • interjú Gergye Krisztiánnal, Fábián Julival, Kállay Gáborral, Réti Adriennel, Feke Pállal és Mórocz Adriennel
  • több száz programhelyszín novemberi kínálata és a legfrissebb kulturális hírek és érdekességek.

 

Több mint 400 ponton terjesztett ingyenes kulturális programmagazinunk megtalálható a színházakban, a kulturális központokban, a könyvesboltokban, a zeneműboltokban, a  hangversenytermekben és a bevásárlóközpontokban.

Megújult a Bartók Új Sorozat honlapja

Szeptember 14-én adják át a Bartók Új Sorozat közreműködő művészeinek a vállalkozás sikerességét mutató Arany- és Platinalemezeket. A számos díjat begyűjtő lemezsorozat honlapját a Fidelio Média az ünnepi alkalomhoz időzítve megújította.

 

A Bartók Új Sorozat hírei a megújult honlapon ezt a linket követve találhatók meg.

Megjelent a BŐF műsorfüzete

A Budapesti Őszi Fesztivál a kortárs kultúra egyik legfontosabb ünnepévé vált az elmúlt közel két évtized alatt.

A rendezvénysorozathoz kapcsolódó, ingyenes műsorfüzet – nagy örömünkre – ismét a Fidelio Est kiadásában jelenhetett meg. A Budapest európai kulturális rangját megerősíteni hivatott fesztivál idén 15 helyszínen várja a képre, hangra, mozdulatra éhes közönséget október 8. és 17. között. A Food & Film Fesztivál – fesztivál a fesztiválban – azt hivatott bebizonyítani, hogy az evés is lehet művészi tevékenység, Márta István operatóriumában mobiltelefonok énekelnek nekünk, az angol utcaszínházi társulat, a Whalley Range All Stars egy (mű!)anyadisznó belsejében komédiázik a bevállalósabbaknak, a VI. Nemzetközi Táncfilm Fesztiválon pedig remek válogatást láthatunk az elmúlt 30 év legjelentősebb táncos darabjaiból.

Az Idegen testek című kiállítás a másság és különbözőség eltérő fogalmait járja körül londoni, budapesti és New York- i művészek munkáinak segítségével, a Strasbourgi Ütőegyüttes a Thália Nagyszínpadán hoz létre egészen különleges – finoman brutális – zenei univerzumot, Bozsik Yvette pedig Szepes Mária Pöttyös Panniját idézi meg legújabb színházi darabjában.

A Fidelio Est különszámot keresse a fővárosi színházakban, jegyirodákban, Alexandra könyvesboltokban és a nagyobb bevásárló központokban!

Elindult az Edu-Art Magazin

Egy évvel az Edu-Art - Magyarországi Művészetoktatási Adatbázis létrehozása után elindult a Fidelio.hu és az Edu-Art közös online magazinja.

Az oldal a művészetoktatás híreit, programjait (versenyek, rendezvények) gyűjti össze, valamint interjúk, beszámolók, továbbá fotók, hanganyagok és videók bemutatására is alkalmas. A művészetoktatásban résztvevő fiatalokat – pályázatok, felhívások, körkérdések stb. segítségével – a tartalomkészítésbe is bevonjuk.

Az Edu-Art magazin ide kattintva érhető el.

Fidelio.hu a SZIGETen

A Fidelio.hu stábja a 2010-es SZIGET Octopus Összművészeti Színpadán zajló eseményekről és a fesztivál "komoly" programjairól félszáz képes-videós beszámolót készített.

A Fidelio.hu cikkeit ide kattintva találják meg.

Megújult a Fidelio.hu programkeresője

Felhasználóbarát, egyszerű keresőfelület, több száz program egy pillantásra, azonnal átlátható színkódok - a Fidelio.hu megújult programkeresőjében csak egy dolog nem változott: továbbra is minden komoly művészeti esemény megtalálható benne!

A megújult programkereső ide kattintva tekinthető meg.

Megjelent az Erkel, Mahler és Liszt Belvárosa című exkluzív kiadvány

Az NKA Felemelő Század elnevezésű programja keretében, a 2010-es Erkel-Mahler és a 2011-es Liszt-évhez kapcsolódó, Az Andrássy út zenei élete régen és ma alcímet viselő kiadványt a Fidelio Média Kft. tervezte, társszerkesztette és kivitelezte.

Miért eme három?

A 19. század utolsó évtizedei látványos, mondhatni amerikai típusú fejlődést hoztak Budapest számára: fővárosunk ekkor vált hamisítatlanul modern, európai nagyvárossá. A pesti lakosokkal és az idelátogató turistákkal e dinamikus korszakot a legközvetlenebb módon alighanem az ekkor épített házak, városnegyedek érzékeltetik, s ezek közül is főként a 2002 óta az UNESCO világörökségi listáján szereplő Andrássy út. E nagyszabású fejlődés Budapest kulturális és művészi életében is komoly változásokat eredményezett, új intézményeket teremtve, s egymás mellé állítva a félmúlt még aktív nagyjait és a jövő feltörekvő tehetségeit. A komolyzenei és operaéletben így került egymás mellé a magyar történeti opera műfaját sikerre vivő, a pesti zenei és zenés színházi életet évtizedeken át irányító idős Erkel Ferenc és a pár esztendeig Budapesten működő ifjú Gustav Mahler, s így hívta életre egyesült erővel Erkel és a Pesten megtelepedő Liszt Ferenc a Zeneakadémiát. A kétszáz éve született Erkel és a másfél évszázada született Mahler, illetve a 2011-ben bicentenáriumi emlékévéhez érkező Liszt részint egymással együttműködve, részint egymás nyomdokaiba lépve fáradozott a magyar főváros kulturális életének felpezsdítésén.

Az Andrássy úton vezényeltek és tanítottak, rendeztek és zongoráztak – itt éltek Budapest világvárosias ütemben formálódó szegletén. A remekül sakkozó Erkel még bízvást láthatta a kávéházi kultúra kiteljesedését, Mahler találkozhatott a város kétnyelvűségével, s az abbéruhájában is világfiasnak ható Liszt valószínűleg hallott egyet s mást a mondén Kék macska mulató zajos éjszakáiról. Egyszerre voltak tehát tevékeny részesei és szemtanúi a modern, gazdag és sokszínű Budapest létrejöttének. 

Elkészült a www.utolsoora.hu

A Hagyományok Háza kommunikációs partnereként a Fidelio Média Kft. tervezésében és kivitelezésében elkészült a www.utolsoora.hu címen elérhető microsite. Az oldal az Utolsó óra - Jövőnk öröksége XX -> XXI. projekt bemutatását szolgálja.

Korábbi kapcsolódó hírünk a projekt megindulásáról ide kattintva olvasható el.

Kaposvári Gyermekszínházi Biennálé

2010. május 2-8. között rendezték meg az V. Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálét Kaposvárott. A rendezvény műsorfüzete a FidelioEst különszámaként jelent meg, továbbá a Fidelio.hu médiatámogatóként is jelen volt, és cikk-sorozatban számolt be az eseményekről.

 

 

A Fidelio.hu cikkeit erre a linkre kattintva találják meg.